RESIDENT EVIL VILLAGE

"Leon HEEEELP!"

---

A Capcom az ilyen. Amint úgy érezném, hogy kicsit is kiismertem, rögtön kihasználja a helyzet, és pattint egy csavart labdát. Nem is értem. Pedig már olyan jól alakultak a dolgok. Kezdett fellobbanni a régi láng, újra igazán szerelmesnek éreztem magam. Először a Resident Evil 7 érzéki megrebegtetésével csavarta el a fejem, gondoltam is, hogy múló szeszély csupán. Tudtam, hogy a Capcom akar valamit, ezért félve helyeztem belé oly’ sokszor megsebzett bizalmamat. Aztán jött a Resident Evil 2 Remake és felgyorsultak az események, egyszerre a vágyak forgatagában azon kaptam magam, hogy nem is akarok többé ellenkezni, legyen, aminek lennie kell. Majd jött a Resident Evil 3 Remake, ami szerintem (az amúgy népszerű véleménnyel ellentétben) szintén nagyon jól sikeredett, és én már javában a közös jövőnket tervezgettem. Talán még egy Resident Evil 1 re-remake is kilátásban lehet, vagy merjek-e bizakodni egy Code: Veronica-ban esetleg? És akkor tessék. Megint megcsinálta ez a szemétláda. Elaltatta csupán a gyanakvásomat ezekkel az édes kis semmiségekkel, hogy aztán újra, sunyi módon, mint egy ragadozó a diszkóban, a képernyőmre csempészhesse a Resident Evil 4-et.

Félreértés ne essék, a Resident Evil VILLage nem más, mint a Resident Evil 4 szebb köntösben. Van is abban valami, hogy amint a sorozat Európába költözik, azonnal valami hasonló alakul belőle. Szerintem ez valami trend. Tré trend. Trénd. A helyzet az, hogy aki abba a táborba tartozik, akik szerint a RE4 világklasszis örökzöld, és a modern videójátszás etalonja, annak a VILLage eszméletlen szórakozást fog nyújtani, tessék szépen megvásárolni már azonnal. Én sajna nem ide számolom magamat, így óriásit csalódtam benne. De miért is?

Sok oldalról meg lehet közelíteni a játékot, és nem is tagadom, hogy nagyon sok arca számomra is vonzó. Például a külleme. Na az aztán igen! Nagyon jól sikerült a grafika, az RE Engine végre csúcsra van járatva, olyannyira, hogy egyre kíváncsibb vagyok, hogy mit hoznak ki belőle még. A Capcom előző motorja, az MT-Framework szintén nagyon sokrétűen alkalmazható kis kódgóc volt, és a mai napig szépen szolgál is. Semmi kétségem afelől, hogy az RE Engine ne maradna velünk még éveken át. Az új részben sikerült is implementálni némi Ray Tracing csodákat, és az ’oszt igen jó lett. Bár így PC-n csak egy jó harmincas frissítéssel élvezhettem a játékot, de számomra abszolút megérte.

Avagy megérte volna, ha egyébként nem futna PC-n teljes mértékben ordenáré módon. Láttam hetvenes évekbeli pornót, aminek a képfrissítése jobban hatott a szemem világára. Igen, szinte biztos, hogy a képfrissítés volt az oka. Vannak a játékban területek, ahol egyik pillanatról a másikra bezuhan a framerate nagyjából a szokásos érték felére és addig nem áll helyre, amíg a főmenübe ki nem lép az ember. Mondanom sem kell, de fogom, hogy ez egy olyan játéknál, ahol nem menthetünk bármikor ez kicsit sem szívderítő fejlemény. Nem is beszélve arról, hogy a játék végi értékelésünkbe beleszámít a mentések száma is. Természetesen a legérdekesebb része a dolognak az, hogy amint visszatöltöttem a menüből a mentésemet, ugyanazon terület simán futott tovább. És ez nem a kompjúterem teljesítményének okán fordult elő, ugyanis ha levettem a grafikát csontra, akkor is tökéletesen reprodukálható volt ez a végeredmény. Természetesen az új konzolokon előreláthatólag nincsen ilyen probléma, de a PC port esetében ez annyira volt zavaró, amennyire csak zavaró lehet valami, ami zavar. Persze az is lehet, hogy ez még mindig a Capcom által alkalmazott lopásgátló megoldásrettenetek G-Vírusos mutáns borzalma miatt van (Denuvo plusz saját védelem meg még a jó ég tudja, hogy mi úszik állítólag abban a retek kotyvalékban). Fene tudja.

Na most a grafika remekbe szabott, még ha a teljesítmény olyan is, amilyen, ami egy használt WC papírra emlékeztet, a játékmenet már annál megosztóbb. Vagy hát engem megosztott rendesen. Azóta se vagyok egyben. Az elején egészen korrektül indul a móka, aztán megkezdődik az érdemi akció, ahol egyre kevesebb a para. Pedig hát az elején se volt sok, na. Nem is az a baj, hogy szinte végig nappal van. Habár tény, hogy a sötétség nagyban hozzátesz a horror élményhez, a hiánya nem feltétlenül kellene, hogy elvegyen belőle. Ellenben az, hogy a játék az első óra után egy sima Legend of Zeldába oltott Call of Booty-ba csap át, az annál inkább taccsra teszi a rettegést. A múlté már a fejtörőkkel teletűzdelt Baker ház, nyoma sincs a nyomasztó louisiana-i hangulatnak. Sehol egy adag körömrágta fejvakarás arról, hogy vajon lőjek vagy megegyem a sebzést, elhasználva ezzel a drága élettöltőket. Nincsenek dobozok, nincsen igazi inventory management sem, helyette van crafting meg a Resident Evil 4-ből jól ismert átkos táska meg a tetrisz. A legrosszabb, hogy az egész játékban 2 azaz kettő alkalommal kellett gondolkodom azon, hogy hova tegyem a cuccokat. Kettő.

Ellenben végre közkívánatra (mer’ különben minek?) lehet disznókra vadászni meg kaját tákoltatni a helyi body positivity activist kofával, amit jóízűen együtt el is fogyasztanak ő és világi cimborája, Ethan. Mi a tosz? Mindig is rühelltem, ha egy játék történetében, amikor van valami momentum, valami sürgős dolog, a játék azzal foglalja le az embert, hogy csirkéket vadásszon meg főzőcskézzen buffokért. Még nyitott világú játékokban is kizökkentő, de ott legalább az élmény egy része az, hogy menjél, ahova jónak látod és csinálj bármit a sokféle tucat tevékenység közül, amíg kedved tartja, aztán majd ráérsz megmenteni a sziklaszirten három hete kapaszkodó királylányt. Nyugi van, tessék gombát szedni. De azért egy „horror” játékban, ami egy nap leforgása alatt játszódik? Kérlek.

Minden hangulatos feladvány és útvonaltervezgetés helyett viszont van egy erősen rajzfilmesített, nevenincs román falucska, és rengeteg-rengeteg fegyver meg töltény. Illetve már az elejétől kezdve ugyanaz a roham, ami a Resident Evil 4 sajátja is volt. Hemzseg a képernyő az ellenfelektől, akik úgy dobálják el holtaikban a román lejt, meg a puskaport, mintha ez lenne minden dolguk.

Bár a felfedezősdi, meg kell valljam, amolyan Zeldásan vagy Metroid-osan kielégítő. Rengeteg a titok a bejárható területeken, eszméletlenül sok a kincs. Ezzel sokáig le is tudtam magam kötni, illetve korrekt szünetet biztosítanak a dara szekciók között, de sajna az egész inkább csak elvesz a Resident Evil hangulattól, semmint hozzátenne bármit. A VILLage egy korrekt kis akciójáték nagyon felszínes problémamegoldással és egy teljesen lebutított felfedezésrendszerrel, de semmiképpen nem horror. Még csak nem is thriller. A baj az, hogy pontosan úgy, ahogy a Resident Evil 4 annak előtte, horrornak túl akciójáték akar lenni, akciójátéknak viszont túl horror. Ami alatt azt értem, hogy ha egy Call of Duty vagy egy Destiny irányba szeretne kapaszkodni, akkor a lövöldözés kellemes és hatékony lenne, de egyáltalán nem az. Frusztráló, mint a baj. Ellenben, ha horror babérokra tör, akkor mondjuk nem kellene kétszáz vérfarkast a játékosra ereszteni, akik aztán pénzt és töltényt hajigálnak el holtaikban lépten-nyomon. De ez történik. Én magam sosem voltam akkora purista, hogy úgy gondoljam, hogy a horror, pláne a túlélőhorror, az csakis ilyen vagy olyan kamerán múlik, vagy a töltényszámolgatáson vagy a fejtörőzésen, vagy a szürke PlayStation 1 erős dohányos krákogásán, amikor éppen a torkán akad a KGST piacos másolt lemez, de könyörgöm, a horror legalább a horroron talán múlik, nem? És abból itt egy gramm nem sok, annyi sincsen.

Emellett valamiért a játék, bár mindösszesen 12 órát tartott részemről, túl hosszúnak tűnik. És nem úgy, ahogyan az egyébként remekbe szabott Alien: Isolation, aminek a ritmusa eléggé szerte széjjel van, mert a VILLage, ha valami, akkor tökéletes ritmussal dolgozik, de ez a ritmus nekem túl gyors. Tizenkét óra leforgása alatt több boss-t kell legyakni, mint Linknek egy átlagos kedden, be kell járni vagy hat különböző területet, de úgy, hogy szinte semmi különbség nincsen a játékszegmensek között. Bemész a helyre, először egy-két szobához meg folyosóhoz férsz hozzá, aztán egyszer csak John McLane vagy egy folyosón, majd felveszel valamit, ami amúgy egy kulcs, csak nem úgy néz ki, majd bemész a következő darálóba, újabb kulcs vagy gomb vagy mifene, aztán nagy lövölde és végül jöhet a dungeon boss. Már csak annyi kellene, hogy tényleg az legyen a végső kulcs neve, hogy „Boss Key”, mint a Zeldában. A végére már könyörögtem, hogy legyen vége. És az is lett, majd jött még egy óra végképp teljesen agyatlan lövölde, és…tessék leülni, nehogy a meglepetéstől valaki itten szélütést kapjon és bepereljen, egy utolsó boss, a boss-ok boss-a. Jó, az mondjuk lassan már Resident Evil pillér, de értitek, na. Arról nem is beszélve, hogy az egyik nagy harcról lerí, hogy csak azért van benne, mert valaki a fejlesztőcsapatból éppen akkoriban volt a rabja a robotos ketrecharcoknak.

Szerintem itt tiszta már mindenki számára, hogy nem lettem a VILLage rabja, pedig vannak helyek, ahol megvan a maga bűbája is, nem is áll szándékomban tagadni. Egy ponton például úgy utal valaki Chris-re, hogy „That boulder punching asshole”, amit, ha valaki nem ismerné a referenciát, lentebb talál egy ide vonatkozó képet a Resident Evil 5-ből. Bár az is igaz, hogy azonnal arra gondoltam, mikor befejeztem a röhögést, hogy honnan a vérből tudja ez a karakter, hogy Chris-nek milyen régi hobbijai vannak?

Sajna mindezek ellenére pontosan ugyanúgy éreztem magam, mint, amikor nemrég adtam egy újabb esélyt a Resident Evil 4-nek, gondolván, hogy biztosan velem van a baj (ami attól még nincs kizárva, értem én). Az elején tetszett, aztán kezdett leülni, majd az utolsó harmadában úgy voltam vele, hogy még egy rohadt ellenfelekkel teli folyosó és felkötöm Shinji Mikami-t.

De. A fentiek ellenére a legmélyebb őszinteséggel tudom ajánlani azoknak, akik szerették a Resident Evil 4-et, főképpen, ha úgy vannak vele, hogy az volt a sorozat csúcsa. Mert ez konkrétan az a játék, csak át vannak írva a nevek, meg mai szemmel szebb. Legalábbis közelebb van a fotorealizmushoz, na. Nem szeretném, ha a szakadár GameCube-fanatikusok megkéselnének a nyílt utcán azért, mert azt mertem írni, hogy a Resi 4 nem szép. De szép, csak ne tessenek engemet bántani! Mindenesetre én egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam. Na várjunk, ez így nem igaz. Nem azt kaptam, amit reméltem. De nagyon is azt vártam, hogy pár év elteltével a Capcom elkezd kiszolgálni egy másik régi rajongóbázist az igazi öreg motorosok után. Ez biza’ egy remek üzleti döntés volt. A régi gárda (tehát mink) kapott három remek játékot, ami igazi klasszikus Resident Evil volt, úgyhogy most itt volt az ideje adni valamit az RE4 népes rajongótáborának is. Ezért is vártam vele addig, amíg jó olcsón hozzá nem lehetett jutni PC-n keyshop-ból, ugyanis sejtettem, hogy nem lesz ez olyan remek, hogy megjelenéskor kockásra marjam magam az izgalomtól, mint a Resident Evil 2 és 3 Remake volt. Hajh, a régi szép idők. Kétezerhúsz.

Végeredményben tehát csukott szemmel is jól látható, hogy a Resident Evil VILLage egy nagyon is korrekt játék, ami megéri az árát, csak sajna ugyanazzal a trükkel akar bevágódni, mint a Nagy Megtévesztő, A Sorozat Lerombolója, a Resi 4. Egy teljesen más játékra biggyesztették fel a Resident Evil címet, amit gebedjek meg, tuti nem vettem volna meg, ha nem ez a cím van a dobozon. Mondjuk mi az istent vergődök, mincsen is doboza. Akkor vissza minden, ez egy atom játék! Keziccsókolom.