CITY OF RUIN - Resident Evil 3 Társasjáték

Túl sok a jóból?

---

Nem mondom, hogy van róla fogalmam, hogy milyen nehézségekkel jár egy kiegészítő kiegyensúlyozása, főleg, ha már meglévő tartalomhoz próbálják igazítani. Ilyenkor nyilván ügyelni kell rá, hogy a termék adjon is az élményhez, de ne is rontsa el azt. Ez pedig jobbára kevésbé sikerül, mint igen. Legalábbis végfelhasználóként nekem ez a tapasznyalatom. Sokszor másfél- két évig is dolgoznak a fejlesztők egy játékon, hogy igazán rendben legyen az egész koncepció, a hangulat, a vizualitás, az asztalkép, a jó ég tudja mi, aztán az egészre rátesznek egy kiegészítőt pár hónappal később. Természetes, hogy szinte el sem várható, hogy ugyanolyan élére állított legyen, mint az alapjáték. Ezt meg is értem. Ilyen ez a társasjátékos szakma.

Itt jön be az én problémám a Resident Evil 3 - The Board Game társasjáték City of Ruin című kiegészítőjével. A Steamforged Games ugyanis eleve egyben tervezte meg a játékot kiegestül meg mindenestül, mint ahogyan azt a legtöbb Kickstarter-kampány esetében szokás, de a csomag valahogy mégis eléggé kiegyensúlyozatlanra sikeredett. Lehetséges, hogy valójában teljes mértékben átgondolt döntések szüleménye az így kialakult helyzet, de azért nem tenném fel rá az utolsó vasam. Több ponton is kikönyököl, hogy a kampány folyatását valahogy sikerült elsietni a srácoknak. Amíg az alapjáték talán egyetlen játszmája volt látványosan több karakterre optimalizálva, addig így elsőre a City of Ruin jó fele biztosan több játékossal élvezetes igazán. Vannak pályák, ahol szóló módban az ütős, végső fix narratív eseményt egy az egyben figyelmen kívül kell hagyni, illetve van olyan pálya, ahol már eleve nyálcsorgatva készítettem elő a könnycsatornáimat a földöntúli kenobita gyönyörre, amit majd a Nemesis-szel való összefutás okoz, mire kiderült, hogy szólóban körbe lehet szaladni rajta.

Sajna ez elvesz valamelyest az élvezetből, ezért nem is tudnám igazán jószívvel ajánlani olyanoknak, akik nem igazi keményvonalas Resident Evil fanatikusok. Persze az is lehet, hogy nem mindenki akarja full szólóban tolni az ipart, így tulajdonképpen ez a pont már eleve semmis, de úgy érzem, hogy azért több, mint említésre méltó hiánysság. Ami viszont tuti mindenki számára szemet fog szúrni, az a doboz mérete és tartalma közötti összeférhetetlenség. Félreértés ne essék, nincsen a tartalommal semmi gond. A City of Ruin nem csak simán ad még kilenc pályát az alapjátékhoz, hanem fel is tölti ezeket a térképeket újfajta ellenfelekkel, mechanikákkal, tokenekkel és kártyákkal, nem is beszélve a két masszív főellenfélről. Nem, a termék tartalmával semmi baj nincs. De az, hogy mindezt egy akkora dobozba kellett elhelyezni, mint az alapjátékot, az kicsit túlzás. És igen, értem én, hogy milyen gyártástechnológiai okok vannak emögött, hogy a kisebb dobozba nem fér, de egy harmadik méretet legyártatni, arra egy teljes gyártósort összeállítani aránytalanul nagy költség, et cetera, de... Megint csak. Végfelhasználóként ez nem tartozik rám, így a magyarázat sem. Attól még levegőt tárolni a polcon nem kifizetődő. És betéteket gyártani házilag sem.

A fentiekből úgy tűnhet, hogy utáltam a kiegészítőt, de ez valójában mesze van az igazságtól. Sőt. A komponensek remekek, az extra figurák gyönyörűen keltik életre az 1998-ból jól ismert szörnyeket. Az extra mechanikák, mint például az aknavető vagy a rakétavető mind fantasztikus kikacsintások, kiváló megoldásokkal, és ami a legdurvább, hogy a két főellenfél kihasználja a videojátékból már jól ismert eszközöket, mint például az áram alatti tócsa a parkban vagy Paracelsus démonkardja, amit a legtöbben csak úgy ismerünk, hogy a sínágyú a Resi 3 végén. Sőt, tovább megyek, a társasjáték készítői tisztában voltak azzal is, hogy ha már beleteszik a Hunter γ figurákat, akkor jó lenne, ha nem csak azon a maximum kettő helyen ugranának elő, mint a videojátékban, amiből az egyik a békéscsabai kórház alagsora, ahol konkrétan csak el kell mellettük szaladni, a másik pedig a park, ahol az esetek 60%-ban zombik vagy kutyusok rohangásznak a helyükön. Legalább a Steamforged Games úgy volt vele, hogy ha már kifizeti a delikvens a drága műanyagot, akkor hagy játsszon vele a paraszt. És ez nagyon helyes is.

Emellett a kampány egésze, az alapjátékkal egyben pedig olyan jól sikerült, hogy azóta is nosztalgiázom róla. Persze az is lehet, hogy csak a hossza tévesztett meg, mert a kiegészítőkkel együtt én konkrétan hetekig szórakoztam vele (bár a Last Escape se nem nyújtott, se nem kurtított az élményen). Bármennyire szánalmasan is hangzik, mikor befejeztem a végső harcot (negyedik vagy ötödik nekifutásra), majd betettem a vége főcím alatt játszó zenét, rendesen sóhajtoztam összepakolás közben, mint aki épp költözik oly' sok esztendő után valahova vagy tudom is én. Ilyet még társasjáték nem váltott ki belőlem soha. Amikor vége lett, úgy éreztem, hogy lezárult egy korszak. Ez pedig szöges ellentétben áll azzal, amit akkor éreztem, mikor legyőztem a Grave Digger Adult főellenfelet. Akkor azt éreztem, hogy ezt csak azért tették bele, hogy legyen ott egy ilyen. Illetve, hogy az volt életem legeseménytelenebb húsz perce, pedig egy időben az volt a hobbim, hogy néztem, hogyan szárad a festék. Persze lehet, hogy csak nekem volt szerencsém, ami az eddigi ismeretem alapján valószínűtlen, de nem lehetetlen.

Néhány nap elteltével azért vegyesek az érzelmeim a kiegészítő iránt. Talán eddig még nem tűnt fel a cikkből, de amúgy ez a helyzet. Nehéz ezt megfogalmazni. Az van, hogy a játék egésze, főleg így, hogy a teljes videojáték történetét megkaptam A-tól Z-ig, kimondhatatlanul jó élmény volt. És én szerencsésnek mondhatom magam, mert szuper olcsón hozzájutottam a teljes csomaghoz, így a City in Ruins gyakorlatilag ingyen volt. De ha nem lett volna, nem tudom, hogy ajánlanám-e feltétlenül bárkinek. Szerintem nem. Abban biztos vagyok, hogy az igazi rajongóknak elengedhetetlen, már csak a klasszikus ellenfelek és események miatt is, de éppen ezért úgy látom, hogy mint kiegészítő valahogy kisebb értéket képvisel. Akit a mai napig igazán érdekel a Resident Evil 3, az az elmúlt huszonhárom év során már lassan rá kellett, hogy ébredjen, hogy bizony rajongásban szenved, tehát lényegében kötelező megvennie a dobozt, aki pedig nem, az messziről el fogja kerülni az egész játékot úgy, ahogy van, kiegészítőstül, mindenestül. Így azt kell, hogy mondjam, hogy kiegészítőnek borzalmas a City of Ruin, de a Resident Evil 3 társasjátéknak még a hibáival és a kiegyensúlyozatlanságával együtt is méltó befejezése.