#ingyenjáték: DE MILYEN ÉLET EZ?

Life is Strange. Az élet fura. Fura élet.

---

Nehéz az élet. Nehéz a Life is Strange-ről írni. Mert nem könnyű, azért. Először is, ugye elég ritka faj képviselője. Most nem kötnél bele egy pandába vagy orángutánba sem, ugye? Hát ez az. Pedig sokkal gyakoribb is lehetne ez az interaktív filmes műfaj, mivel olyan egyéneket is be tud vonzani a videójátékok varázslatos világába, akik nem sokat tudnak róla és/vagy az egészet Super Mario-ként vagy Call of Duty-ként fogják fel. Esetleg FIFA. Pedig a Life is Strange szinte azonnal elkezdi borzolni a kedélyeket, és, mint egy jó filmsorozat, nem is enged el egészen az utolsó képkockáig.

A Life is Strange-ben pontosan az a remek, ami a Heavy Rain-ben, Until Dawn-ban, és más, hasonló címekben is. Ez egy film, ami az ember kezébe adja a gyeplőt, de közben mégis egy film. Ismerős narratív technikákat használ, hasonló a felépítése, rengeteg az expozíció, a vágóképek és egyéb filmes kellékek. Talán pont ezért még inkább ajánlott is azoknak, akik csak most teszik meg első lépéseiket a modern videójátékok rögös útján, ami óhatatlanul is hosszú instákhoz és epic boss fight-okhoz vezet.

A játék alapvetően az elmúlt években a Quantic Dream által már jól bejáratott sémához tartja magát, mi leginkább a klasszikus, Lucasarts-féle kattintgatós kalandjátékokból építkezik. Rövid bevezető és néhány keresetlen monológ után átvehetjük az irányítást ifjú hősnőnk felett, és innen máris kezdetét veszi az őrült tempójú, tanácstalan sertepertélés és nézelődés, az epikus poszterek és elejtett cetlik untalan átvizsgálása. Igen, nem meglepő módon, a játékban jobbára dolgokat olvasunk, amik más dolgokra vannak ráaggatva, jól megbámulunk mindenkit, majd meghallgatjuk az összes karakter minden kínját.

Ez így borzasztóan hangzik, ám fontos megjegyezni, hogy ezekben a játékokban, így a Life is Strange-ben is hihetetlenül mély történet bújik meg a háttérben, amelyhez legfőképpen olvasgatás és nézelődés útján jutunk hozzá. A lényegi történet kezdetben ugyanis izgalmas, de rémesen egyszerű. A 18 éves Maxine "Max" Caulfield öt év után tér vissza San Francisco-ból szülővárosába, az Arcadia Bay nevű tengerparti kisvárosba. Max egy neves intézményben, a Blackwell Akadémián, neves tanárok és még nevesebb takarító személyzet körében kezdi meg fotós tanulmányait, és rekordgyanús 1, azaz egy hónap alatt máris ő a legfurább szerzet az isiben. Igen, a játék egy picit emeli csak piedesztálra a kockákat, de nekem ez tetszik, bármennyire olcsó is. A lényeg, hogy Max egy szép délelőtt, egy traumatikus esemény közben ráébred, hogy vissza tudja tekerni az időt. Ó, azok a szép tini évek, amikor az ember lassanként elkezdi felfedezni a testét...

És, miközben Max kibogozza rég elfeledettnek hitt barátja, Chloe, az eltűn tány, Rachel és egy raklap rejtélyes időjárási jelenség kapcsolatát, mi mindent elolvashatunk az akadémia diákjainak életéről. Van itt szó halott cicák képeivel teli, ellopott tabletről, Halloween-i készülődésről, iskolai hatalmi harcokról, drogozásról, deszkázásról, egyszóval mindenről, ami a karakterek korabeli embereket foglalkoztatja. Mindezt ráadásul a játék nagyon hitelesen tálalja, például még SMS-eket is rendszeresen váltanak egymással a szereplők. Vagy valamilyen üzeneteket. Mit tudom én. Valamit.

A történetre és a járék világára tehát aligha lehet panasz, számomra teljesen hitelesek voltak még a legsarkosabban ábrázolt karakterek, mint például Max nagy riválisa, az elkényeztetett, szupergazdag Victoria is. Szerencsére ez remekül párosul az egész játékot átható filmes érzettel. Vizuálisan a Life is Strange... Nos nem használja ki jobban az Unreal Engine 4 lehetőségeit, mint egy szottyadt répa. De, ami kívánnivalót technikai téren hagy, azt bőven pótolja a művészi stílusával, a színekkel, a beállításokkal és úgy egyáltalán, az átható hangulatával. Számomra volt az egészben egy lehelletnyi 80-as évek tini horror, egy kis Donnie Darko, egy csipetnyi Twin Peaks, persze egy jó adag Pillangó hatás, és még megannyi hangulat. Remekül pendít meg bizonyos húrokat a játék, amikből aztán egy kellemes nosztalgiaszimfónia alakul ki.

Mindez egészen addig rendben is van, amíg van mit csinálni a mindent a feje tetejére állító nagyjelenetek között, ám a Life is Strange itt különösen gyengén muzsikál. Nincsenek quick-time-event-ek, mint a Heavy Rain-ben vagy az Until Dawn-ban, sehol egy minijáték vagy gyűjtögetős miaszösz. Peszte le lehet vadászni a fényképeket, de én valahogy ezt abszolut nem éreztem kielégítőnek, és emiatt egyáltalán nem is foglalkoztatott, hogy megszerezzem mindet. A játék csupán sétálgatást és minimális tárgyi, illetve személyes interakciót kínál, ami viszont rettentő fárasztó tud lenni, főleg, ha az ember kényszeresen le akar vadászni minden információt. Ilyenkor szinte komikus, ahogyan egy égő ház közepén a főszereplő elkezd plakátokat nézegetni, meg rég elfeledett szerelmes leveleken mélázni. Nagyon hiányzik a Life is Strange-ből, hogy igazán játék legyen, nem csak film. A hasonló próbálkozások (és én akár a Metal Gear Solid sorozatot is ide tudnám sorolni) mind igyekeztek kitölteni az üresjáratokat valamilyen más játékelemmel a nézelődésen kívül, így folyamatosan azt érezted, hogy játszol, és nem azt, hogy a következő történésre vársz.

Aki viszont ezzel meg tud birkózni (és ezért ajánlanám különös tekintettel azoknak, akik már használtak kontrollert, de még nem akarnak Call of Duty-zni vagy Destiny raid-eken részt venni), azok remekül fognak szórakozni a Life is Strange-dzsel. A játék hangulata fenomenális, a karakterek szerethetőek (vagy gyűlöletesek, de semmiképp sem szürkék), a zenék olyanok, hogy később is szívesen előveszed, de legalábbis dúdolgatod őket.

Egyetlen igazi, komoly bajom van csupán a játékkal, mégpedig az, hogy azzal reklámozza magát, hogy a játékos döntéseinek hatalmas súlya van, ami szerintem nem igaz. Komolyabb spoiler nélkül ebbe nem tudnék belemenni, de legyen elég annyi, hogy láttunk már sokkal jobban teljesítő játékot ebben a mezőnyben, és szerintem a Dontnod csapata picit még izzadhatott volna ezen a téren.

Ha nem szereted a keményvonalas gamer játékokat vagy most ismerkednél meg felnőtt fejjel a videójátékok világával, akkor szerintem remek választás a Life is Strange arra, hogy megtudd, mivé is fejlődött a játékipar az elmúlt 10-15 évben. Ha igazi gamer vagy, akkor pedig már biztosan összefutottál interaktív filmekkel. Ha tetszenek, akkor a Life is Strange remek választás, a műfaj összes pozitívumával és negatívumával együtt, ráadásul Augusztus elejéig a Playstation Plus előfizetőknek ingyen van. Ennyi pénzt mindenképpen megér. Tessék kipróbálni!