HIDEO KOJIMA ELEMZÉSE A PÁNCÉLBA ZART SZELLEMRŐL

Hideo Kojima elemzése a mangáról és a filmekről

---

Remélem senkinek nem kell bemutatnom, hogy ki is az a Hideo Kojima. Aki játszott már a Metal Gear játéksorozat bármelyik részével az tudja, hogy Kojima a mozi igazi szerelmese. Mielőtt játékokkal kezdett foglalkozni, mindenképpen a filmszakmában szerett volna nevet szerezni magának. Akárhogyan is, én örülök, hogy megszerezte azt a nevet.

A mester a Gixel számára ír szabadidejében filmekkel kapcsolatos értekezéseket, amelyekből a kockák számára az alábbi esszé kötelező darab. Olvassátok élvezettel!

---

A Páncélba zárt szellem címet Arthur Koestler 1967-ben íródott Szellem a gépben című pszichológiai filozófiával foglalkozó regénye ihlette. Koestler műve a XVII. századi filozófus, René Descartes elme-test kettősségének kritikájával foglalkozott, amely szerint az emberek szabad akarattal és önálló elmével rendelkeznek, amihez a mechanikus mozdulatokat elvégző test társul, ezek pedig elválaszthatatlan egységet alkotnak. Ennek megfelelően a Szellem a gépben koncepciója így nem más, mint egy gépben (test) lakozó szellem (elme), és ezek kapcsolata.

Az eredeti manga (japán képregény), majd az 1995-ben kiadott anime a „gép” szót „páncélra” cserélte. Adódik a kérdés: ha az emberi elme egy gépben rejtező szellem, akkor mi lehet egy olyan szellem, amely egy mesterséges páncélban lakozik? Ez a kérdés, amelyet Maszamune Siró feltett a mangában, és amelyet az anime képkockáin Mamoru Osí is feszeget, túlnyúlik a mű határain, amely így sokkal nagyobb mélységre tesz szert.

Ez a mélység az, ami miatt a Páncélba zárt szellem minduntalan új műveket inspirál azóta, hogy majdnem 30 évvel ezelőtt, 1988-ban berobbant a köztudatba. Rupert Sanders 2017-es hollywoodi élőszereplős filmje Scarlett Johansson-nal a főszerepben csupán egy újabb változat. Egy újabb páncél ugyanazon ötlet szelleme körül.

Szeretném a szellem és a páncél közti kapcsolatot úgy kifejteni, hogy a ezeket az eredeti művel és annak megjelenési formáival helyettesítem. Ha a szellem egy mű szellemiségét, témáját és egyéb elengedhetetlen részeit jelenti, akkor a páncél annak megjelenítésére használt módszerek és médiumok összesége.

Maszamune Sirót már pénzügyi sikerei előtt is afféle géniusznak tartották. A Páncélba zárt szellem története tele volt olyan drámával és képekkel, amelyet a hálózatokkal, informatikával, fegyverekkel és kütyükkel, valamint filozófiával és pszichológiával kapcsolatban szerzett hatalmas tudására épített fel.

Japánban akkoriban a manga képregények jobbára hetente jelentek meg, és a legkelendőbb füzetek lényegi elemei a részek végén található csavarok voltak, amelyek miatt az olvasók megvásárolták következő heti füzetet is. Emellett persze a sztorik gyorsak és könnyen olvashatóak is voltak. Siró munkái azonban olyan részletgazdagsággal rendelkeztek, és annyira tele voltak információval, hogy egy olvasásra lehetetlen volt megemészteni őket. A Páncélba zárt szellem keményvonalas akció szellemben íródott, tele poénokkal és életteli karakterekkel, ám ennek ellenére mégis nagyban eltért a megszokott formuláktól.

A manga sikere nagyban köszönhető annak, hogy elsőként egy magazinban jelent meg, egészen pontosan a Kodansa manga antológia magazinban. Ezután adták csak ki különálló könyv formátumban (egy másik páncél a régi szellem számára), amit már könnyen, újra és újra el lehetett olvasni.

Sokat tett a sikerhez az is, hogy a manga először a nyolcvanas évek végének atmoszférájában látott napvilágot. Az eredeti történetben egy, a világot behálózó információs hálózat szerepel, ám ez még az internet elterjedése előtt volt. Ez a történet egy olyan korban született, amikor az emberek reménnyel telve gondoltak az informatikában rejlő lehetőségekre, így a manga is a remény érzetét keltette az olvasóban. Bár maga a történet nem istenítette vakon a technológiát, mégis sokkal pozitívabb hangvételű volt, mint Osí anime feldolgozása. 1995-re ma úgy utalnak Japánban, mint az „internet kezdetének éve”, ugyanis éppen ekkor vette kezdetét az internet piaci elterjedése, ami valószínűleg nagyban befolyásolta Osí értelmezését is.

Akkoriban egy ilyen sarkos, spekulatív akciófilm Hollywoodban ugyan kultstátuszba emelkedhetett volna, de pénzügyi sikert aligha érhetett el. A Manga Entertainment közvetlenül videókazettás terjesztésének köszönhetően 1996-ban sokkal nagyobb sikert volt képes elérni. Ez volt az első anime film, ami a Billboard sikerlistájának élére került.

Siró mangájához hasonlóan, amely többszöri olvasással nyert igazán értelmet, az animációs változat emésztéséhez is több megtekintésre volt szükség. A videós megjelenési forma pedig ideális páncélt biztosított ehhez, amely sokkal így hasznosabb volt, mint egy mozis kiadás. Tulajdonképpen Siró és Osí munkássága egyaránt annak köszönheti népszerűségét, hogy a megfelelő formába csomagolva kerültek a közönség elé. Vajon ennek tekintetében hogyan teljesít Rupert Sanders mozifilmje?

Hollywoodi produkció lévén bizonyos mértékű sikert könyvelhet el a történet „szellemének” – avagy alapvető tematikájának – értelmezésében, amelyet vizuális megjelenítésével ér el, valamint rendkívül hitelesen ülteti az eredetit egy óriásprodukció páncéljába. Azoknak a nézőknek különösen ajánlott ez a verzió, akiket egyébként elrettent a manga vagy az anime változat mély filozófiai és reflektív történetmesélése.

Érdekes megnézni, hogy az eredeti mű (a szellem) és a film (a páncél) közötti kapcsolat hogyan tér el az elvárt normáktól. A Marvel moziverzumában például a páncél – a film megjelenése, a környezet, a modern előadásmód és színészi játék – gyakran a film szolgálatában változik meg az alapműhöz képest. A trenddel ellentétben viszont a Páncélba zárt szellem legújabb páncélja meglepően hű az eredeti anime változathoz, míg a modern vizuális trükkök új színezetet kölcsönöznek a látványvilágnak.

Ám a legmodernebb vizuális effektusokkal együtt is a film végeredményben az animéből hűen átemelt jelenetekből tevődik össze, ami önmagában nem feltétlenül rossz dolog. A manga és az anime rajongójaként emiatt nagyon kellemesen csalódtam, és az a tisztelet, amellyel a film az animét utánozza, megkérdőjelezhetetlen. Azonban az eredeti művek iránti rajongásomból kifolyólag sajnos azt érzem, hogy a film benn ragadt az eredeti animációs film páncéljában, és képtelen volt felölteni a sajátját.

A manga és az anime egyik legfontosabb koncepciója volt a test és elme kettősségének boncolgatása, valamint az ember szabad akaratával kapcsolatos filozófia elemzése. Mindkettő ugyanarra a kérdésre kereste a választ: „Mit jelent embernek lenni?” Az új film egy sokkal egyszerűbb témával váltja fel ezt a kérdést: „Ki vagyok én?” Anélkül, hogy bármit is elárulnék a történetből, nyugodtan kijelenthetem, hogy gyakorlatilag a Bourne-rejtélyről van szó, amelyet egy információs hálózat által átszőtt futurisztikus világképbe helyeztek. Végeredményben ez a Scarlett Johansson által alakított hősnő útkeresésének története.

A történet középpontjában lévő rejtély lassan tárul fel, ahogy a főszereplő újabb és újabb nyomokra bukkan, majd a film lezárása és a rejtély megoldása kielégítő élményt nyújt. A film élvezetéhez talán éppen elég látni, ahogyan a saját létezésével kapcsolatos bizonytalanság súlya alatt roskadozó Scarlett Johansson izgalmas akciójeleneteket él át. Ám a moziból kilépve és hazaérve a karaktereket nem visszük magunkkal, a saját páncéljukban csapdába esve hagyjuk hátra őket, amelyből képtelenek kitörni. A film nem rendelkezik a manga erőteljes lélektani hatásával és az anime meghökkentő erejével. Ennek ellenére nem biztos, hogy ez a film hibája.

Ma, 2017-ben már nem elég azt suttogni, hogy a net hatalmas és végtelen, ugyanazt a hatást remélve, amelyet ez a mondat 22 éve váltott ki, amikor Motoko Kuszanagi utoljára kimondta. 1995-ben az internet egy rejtélyes, új határvidék volt, amelyet az emberiség épp átlépni készült, míg ma már a mindennapok szerves része. Manapság mindenkinek a kezéhez van ragasztva az okostelefonja, és mind folyamatos kapcsolatban állunk az egész világgal. Számunkra a net már egyáltalán nem hatalmas vagy végtelen.

Hol lakozhat Motoko Kuszanagi szelleme a mai modern világban? Az új páncél utáni kutatás, és az egyéniség keresése közben az egyetlen lehetőség talán a visszatérés a régi páncélba.