AZ ANDROMEDA VÁRÓTERMÉBEN

Ott vagyunk már? Ott vagyunk már?

---

Úgy másfél évvel ezelőtt fejeztem be a Mass Effect trilógiát. Ez az élmény heteket vett el az életemből (Nem épp a megjelenése idején játszottam, na). Drága időt, aminek egyetlen percét sem sajnálom. Emlékszem milyen izgatott voltam az első rész megkezdése előtt, ugyanis régi vágyam volt, hogy belevessem magam ebbe a történetbe. Akkor már tudtam, hogy a trilógia egyaránt kapott hideget és meleget, de azzal is tisztában voltam, hogy ez olyan kaland, ami ki kellett, hogy állja az idő próbáját.

Nos, számomra ki is állta. Bár az első rész grafikai megoldásai ma már megmosolyogtatóak, a karakterek mélysége, a történet grandiózus volta és az igazi science-fiction-höz méltó üzenet továbbra is mélyen él bennem. Úgy érzem ez az az összkép, amit a Bioware fejlesztői minden alkalommal képesek összeállítani, majd továbbfejleszteni. Mert nem csupán a remek sztori vagy a kidolgozott karakterek teszik olyan feledhetetlenné a játékaikat, de az egész élmény meghatározó emlékké áll össze. Kevés játék van, ami után szívből nosztalgiázik az ember, mintha csak valóban ott lett volna a szereplők mellett és átélte volna az egészet.

A Mass Effect trilógia az első perctől magával ragadott mint játékost és mint sci-fi rajongót egyaránt. A történetvezetése klasszikus felütéssel nyit, egy egyszerű katona rég túl a karrierje csúcsán egy rutin berepülési küldetés során ráeszmél, hogy a világ egy sokkal bonyolultabb hely, mint hinné. Viszonylag hamar kiderül, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb veszedelmek lesnek az emberiségre és a galaxis összes lakójára, mint holmi politikai játék vagy ősi hatalmi viták. És a legszebb, hogy sokáig még csak el sem hiszi senki, hogy a fenyegetés valós.

Az említett összkép megalkotásához rendkívül fontos volt, hogy az egyes karakterek hátteréül szolgáló faji tulajdonságok és történelem aprólékosan kidolgozott legyen. Ez nem egy egyszerű, klasszikus Final Fantasy világ, ahol elég két háborúzó nemzet meg holmi varázslatos lények és tulajdonképpen meg is vagyunk. A Bioware mindig gondosan ügyelt arra, hogy apró részleteiben, akár az unalmas dolgokban is pontos legyen a világ, amely otthont ad a történeteknek, amiket belé faragnak. Elég csak arra gondolni, hogy mennyi surlódási pontja van a Krogan és Salarian népnek, hogy vajon hogyan is nézhetnek ki valójában az Asari faj tagjai, vagy mióta hódolnak a Reaperek a remek hobbijuknak. Ezek olyan kérdések, amelyekre választ ugyan nem kapunk, de rengeteg apróság utal lehetséges megfejtésekre (Na jó, a Reaper kérdésben elég konkrét dolgokat tudunk meg a Mass Effect 3 Leviathan kiegészítőjében). És ettől igazán élő a Mass Effect univerzuma.

Amellett, hogy élő és lélegző világról beszélünk, rendkívüli teljesítménynek tartom, hogy egy, akár a méltán népszerű Star Wars univerzumhoz hasonló világot alapoztak meg a Bioware-nél, amely számtalan ponton bővíthető és mélyíthető, és amelyet azóta folyamatosan tágítanak is a sorozat iránt elkötelezett írók, képregényrajzolók és egyéb művészemberek.

A Mass Effect 3 történetét természetesen nem tartottam közvetlenül folytathatónak, és semmiképp nem értettem egyet azokkal a játékosokkal, akik a befejezést értelmetlennek vagy felháborítónak tartották. A történet ívéhez és komolyságához nem illett volna egy csodálatos happy ending vagy egy sejtelmes „Vége...?” felirat. Kaptunk valamit, ami sejteti, hogy a Mass Effect világának történetei még csak most vették kezdetüket, ám ez a konkrét történet, a galaxis és az emberiség történelmének most megismert szakasza igenis a végéhez ért, és ez nem fordítható vissza. Ezzel a ténnyel kapott igazi, drámai súlyt az egész történet. Bármilyen más befejezés rendkívül olcsóvá tette volna a játékot, és a saját mondanivalóját ásta volna alá.

És elérkeztünk arra a pontra, ahol már csak hetek választanak el attól, hogy megismerjük az Andromeda kezdeményezés titkait és korai katasztrófába torkollásának történetét. Remek döntésnek tartom, hogy egy teljesen új színtéren folytatják a Mass Effect történetek kibontakozását, és izgalmasnak érzem azt a laza kapcsot, ami 600 év távlatából összefogja az új részt és a klasszikus trilógiát. Történt ugyanis, hogy a Mass Effect 3 vége előtt a közelgő fenyegetés árnyékában és a majdnem biztos pusztulás küszöbén az emberiség egy minden eddiginél grandiózusabb vállalkozásba lapátolja erőforrásait, aminek célja az emberiség és a vele vállvetve küzdő fajok jövőjének biztosítása egy idegen galaxisban, 600 év hibernáció után. Szerintem ez több, mint frappáns. Ez zseniális.

A színpad tehát adott, a szereplők kivételesen érdekesnek tűnnek, a kezdeti konfliktus a Kett nevű fajjal középszerú ugyan (kicsit hajaz a Stargate: Atlantis komolyan aligha vehető területi vitájára), ám ez nyilván nagyon hamar megcsavarodik majd. A játék látszólag mindent ötvözni fog, amit a Mass Effect játékokban szerettem, lesz itt felfedezés (kellemesen, régimódian manuális formában, roverrel), intrika, letűnt korok emlékei, szerelem, szex és lövöldözés. Kezdem úgy érezni, hogy ezt a játékot személyesen nekem csinálták. És biztos vagyok benne, hogy nem vagyok ezzel egyedül.

Ha mindent szeretnél megtudni, amit indulás előtt érdemes, akkor csatlakozz a Kezdeményezéshez: