AMNESIA COLLECTION

Öreg horror nem vén horror

---

Az igazi videojátékos horror rajongóinak bizony nem könnyű. Olyan ritkán mondható valóban sikeresnek a műfaj egy-egy példánya, hogy mindenképp érdemes visszatérnünk az igazi gyöngyszemekhez újra és újra, amint egy kicsit is megfakult az élmény. Így tartja lázban még évtizedek múltán is a rettegésre szomjazó játékosokat egy Resident Evil Remake – az igazán elvetemülteket az eredeti is -, vagy akár egy Silent Hill. Van, amihez vissza kell térni. Talán pontosan ezek a fogaskerekek indultak be a Frictional Games alkotói gépezetében is amikor úgy döntöttek, hogy újra, egy csomagban jelentetik meg az Amnesia rettegéssel és őrülettel teli világát. Számomra különösen nagy volt az öröm, mivel annak idején lemaradtam a játéksorozatról, ám mindig vonzottak az H. P. Lovecraft műveinek hangulatát idéző játékok.

Le kell szögeznünk, hogy mai formájában ezt a gyűjteményt nem a grafikai megvalósítása adja el. A játék hét esztendeje sem nyújtott kimagasló vizuális élményt, de egy ilyen gyűjtemény esetén igazi kapufa, ha tulajdonképpen ráncfelvarrás nélkül dobják piacra. Természetesen garantált az 1080p és a 60 FPS, ellenben a fényeken és effekteken, valamint az egyébként is kis számban megjelenített karakterek poligonszámán látszik, hogy nem öregedett szépen a játék, még úgy sem, ha tudjuk, hogy a játékbeli objektumok közel felét manipulálhatjuk virtuális kezeinkkel, ami azért a maga idejében sok erőforrást kívánt.

Kopott külleme ellenére mégis azonnal magával ragad az élmény. Ha valamihez, akkor a hangulatteremtéshez piszkosul értenek a Frictional Games fejlesztői. Kiváló játékmechanikai elem az, ahogyan a főszereplő, Daniel, azonnal kezdi elveszíteni a józan eszét, amint megpillant egy rémalakot, így a játékos kénytelen levenni a tekintetét a szörnyekről, amelyek sok esetben, mire visszanézünk már nincsenek is ott. Vagy még közelebb vannak. Mindkét eshetőség pattanásig növeli a feszültséget (sajnos ez az elem teljesen kimaradt az A Machine For Pigs kiegészítőből – ezt a The Chinese Room-nak (Everybody’s Gone To The Rapture) köszönhetjük – , amely véleményem szerint komoly hiányosság, de biztosan vannak játékosok, akik örülnek a „könnyítésnek”.

Nagy kár, hogy az alapjáték kicsit túl hosszú ahhoz, hogy ne ismerjük fel benne az egyszerű

mintákat, amiket a remek horror elemek áldásosan kitakarnak. Fegyvertelenül járjuk a sötét kastélyt, és a menekülés többnyire egyszerű szaladgálás (egy ismert kivétellel, a láthatatlan rém a vízben azért elég rendesen odatette a parát), a szörnybújócska pedig nem több egy „Keresd-Meg-Az-Első-Falat-És-Guggolj-Mögé” című mini játéknál. Amint ezek nyilvánvalóvá válnak, a játék sokkal önismétlőbb lesz. A játékos újra és újra be kell, hogy járja a helyszíneket, mert otthagyott valamit, vagy elsiklott egy kapcsoló felett a sötétben, és egy idő után én már lámpát sem kapcsoltam a sötét folyosókon hangos léptekkel rohanva.

Maga a játékélmény akkor a legélvezetesebb az Amnesia-ban, amikor az alig több egy séta szimulátornál. Ezen részek során át tudtam adni magam a hangulatnak, a nyomasztó környezetnek, a zajoknak és a háttérben szóló, igazán fojtogató aláfestő zenéknek. A forgatókönyv szerint történő események, ijesztgetések remekül kidomborodnak ezeken a részeken – többnyire akkor, amikor először találkozunk Brennenburg „kísértetkastélyának” egy-egy újabb szobájával vagy folyosójával. Az élményből csak akkor zökkenünk ki, amikor a háttérbe szorítja a frusztráció, amit egy nyilvánvalóan egy megoldásos fejtörő (Nem, te CSAK azt a zárat kezelheted savval. A többit minek?), vagy egy durván eldugott tárgy keresgélése (Pixelvadászat valaki?) vált ki. Ekkor a játékos már nem lopakodik óvatosan előre, nem gyújtogatja a lámpákat a szűkösen mért gyújtóeszközökkel, csak rohangál, mint a mérgezett egér.

Szerencsére a helyszínek megfelelő ütemben váltakoznak a játékban, így az elő-előtörő frusztráció ellenére a történet viszonylag szabott ütemben halad előre, ami az Amnesia- The Dark Descent világában kiemelten fontos. Előrehaladás nélkül ugyanis főhősünk lassan megőrül. Ennek ellenére a történet meglehetősen foghíjas és mellőz bárminemű katarzist, a megismerésére pedig majdnem kizárólag töltőképernyőkön és naplóbejegyzéseken keresztül van lehetőségünk. A Justine és az A Machine For Pigs kicsivel kevesebb, de sűrűbb élménnyel toldják meg a játékot ugyanazon fő történeti elgondolás szerint, így nagyobb rálátásunk nyílik a játékban szereplő rejtélyes okkult gömbök és a hőseinket folyton üldöző Árny világára. A három történetet érdemes lassan, egyenként átélni, így a gyűjtemény végig kiváló horror hangulatot nyújt, még ha nem is egy irodalomtörténeti klasszikus.

Kora és kezeletlen ráncai ellenére az Amnesia Collection hangulata odaszögez a tévé elé, még ha időnként a horrort fel is váltja a frusztráció. A játék legjobb pillanatai által okozott rémület nehezen ismételhető meg, ezért nem biztos, hogy ott a helye a legpatinásabb horrorok csarnokában. Ám lassan ízlelgetve, mint a jó bort, és rengeteg időt adva az élmények ülepedésének úgy gondolom újra és újra elő lehet venni, és kellemes szórakozást nyújt fejhallgatóval, a sötétben kuksolva hűvös téli éjszakákon.